Pont egy éve költöztünk. Július 1-jén megkaptuk a kulcsokat és elkezdtük a lakást felújítani. Nem volt egy egyszerű meló két városi egérnek, de megoldottuk. Kifestettük az összes szobát (mind a kettőt :D), meg a konyhát is. Hívtunk kádszakértőt, aki felújította a jól megkopott kádat. Gyönyörű hófehér lett. Kijöttek a szolgáltatók, elintéztük az átírásokat. Július végén végre meghozták a bútorokat és be tudtunk költözni.

Elsőre szép és jó volt minden. De hát minden korona messziről fényesen ragyog.

Első megjelenésünkkor bekopogtattunk az összes lakóhoz, hogy bemutatkozzunk. Azt mondták, hogy ezt illik, lévén, hogy társasházba költöztünk. Hát rajtunk nem múlik, végig kopogtattuk őket. Na, már ez megért egy esettanulmányt.

Mi lakunk az 5. lakásban.

Az 1. lakásban albérlők laknak, nem voltak ott, amúgy sincsenek túl sokszor, szóval velük gondoltuk, hogy nem lesz gond. Azóta megismerkedtünk, teljesen normálisak, valóban nincs is.

A 2. lakásban az idős nők egyike lakik. Bemutatkoztunk, majd azzal kezdte, hogy mi ugyebár kidobtuk a festékes bödönt a kukába, ami veszélyes hulladék és azt nem lehet és ő ezért odabiggyesztette nekünk a kertbe. Amúgy normálisnak tűnt, de nem indult túl jól a kapcsolat, szóval őt innentől Kukának hívtuk. Későbbiekben átszoktunk a rendes nevére, de az elején még azt hittük, hogy vele lesz a legnagyobb gond, mint önkéntes rendfenntartóval és kukaszakértővel.

A 3. lakásban egy 40-50 év közötti házaspár lakik tizenpáréves lányukkal. Amikor bekopogtunk, csak a papa volt otthon és kiszólt az ajtón, hogy ő nagyon örül nekünk, de jelenleg meztelen és most inkább nem jönne ki. Ez nekünk is megfelelt, szóval ebben maradtunk. :D

Na, az eddigiekkel még nem is lenne baj, de történetem főszereplőinek bemutatása még csak most következik.

A 4. lakásban egy 70 feletti nem túl kedves nő lakik, aki ahogy meglátott minket, elkezdte sorolni, hogy mi itt a házban a rend (felmosás, felsöprés, levélösszesöprés, fűnyírás). Mi meg csak kapkodtuk a fejünket, hogy mi a fene van. Én azért nem feltétlenül ezzel kezdenék egy bemutatkozást. Elkönyveltük, hogy ő egy nem túl vidám ember, innentől Morcos néven futott. Persze ezeket a szabályokat ő és a 6-os lakásban lakó öregasszony találta ki, többé-kevésbé ők még csak csak alkalmazkodnak is hozzá, persze csak ha a kedvük éppen úgy tartja vagy unatkoznak.

És végül, a 6. lakás lakója a másik öregasszony, aki a kezdet kezdetén még nagyon mézesmázos volt velünk. Mondhatni, a maga módján megpróbált kedves lenni. Igazából az érdekelte, hogy hogyan sikerült megvennünk a lakást és mennyiért, mert ő is meg akarta venni a nővérének. Nem tűnt gáznak, csak miután boldogan elmesélte, hogy feljelentette 3-asékat, mert 2-es kertje elé odaültetettek egy fügefát, amitől 2-es majd nem tud bemenni a kertjébe. Ő pedig, mint a Szent Grál hős lovagja, a megmentő feljelentette őket. Amúgy még olyan indok is elhangzott, hogy ha nem lesz pénze, akkor ő a sufniját ki fogja adni garázsnak és a fügefától nem fog tudni majd beállni a majdani bérlő. Na, ez elég wtf.

Hát, így indultunk neki életem párjával a közös együttélésünknek. Nagyon vártuk, hogy végre összeköltözzünk, mert bár rengeteg időt töltöttünk együtt, de azért nem ugyanaz a dolog egy koli szobában, vagy párom szüleinél.

Nem tudok, soha nem is tudtam írni. De annyi minden történik, legtöbb esetben olyan felháborító dolgok, hogy muszáj valahogy kiírnom magamból, mert hajnal 3-kor azon kattog az agyam, hogy mi történik és nem tudok aludni. Ha pedig nem alszom, akkor mérges vagyok. Szeretek aludni és nem szeretem, ha bárki, bármilyen módon nem hagy aludni.

Szóval ez a blog, egy amolyan dühöngő.

6 lakásos társasházban lakom, ahol a szomszédok nem túl kedvesek. Mármint kettő, de ők kifejezetten nem normálisak. Na a velük kapcsolatos kalandok lesznek itt olvashatóak.